Szolgáltatásaink

ESKÜVŐSZERVEZÉS

A tetteket általában gondolatok, tervek előzik meg.

Mielőtt bármit lépnétek az esküvőszervezés folyamatában, érdemes átgondolni, nagy vonalakban megtervezni, hogy mit szeretnétek. Így nem lesznek fölösleges kitérők, amik csak az energiát viszik és elkedvetlenítenek benneteket. Szánjatok erre elegendő időt, mert ezzel sokat spórolhattok, higgyétek el, megtérül. Időben, energiában, de sok esetben, pénzben is.

Ha látjátok a rátok váró feladatok vázát, akkor célirányosan tudtok haladni, amit már nem olyan nehéz kitölteni azokkal az apróságokkal, személyes momentumokkal, amitől igazán a magatokénak érzitek majd az esküvőtök napját. Így nem vesztek el a részletekben, és ezáltal elegendő időtök is lesz azokra.

Az esküvő és maga az esküvőszervezés is olyan, mint egy puzzle, sok apró részletből áll, amik mind kapcsolódnak egymáshoz, és ha minden összeállt, akkor tárul elénk a káprázatos végeredmény, mind látványban, mind érzelmi síkon. Ez nem lesz hiányos, nem lesz csorba, nem fogjátok azt érezni, hogy valami kimaradt, ami pótolhatatlan, hanem tökéletesen magatokra találtok abban. Jó dolog, ha így tudjátok megünnepelni közös életetek első nagy ünnepét.

Abban szerintünk megegyezhetünk, hogy rossz összhatást az, amikor egy kirakós valamelyik darabja hiányzik.

Nem tudjátok úgy élvezni a látványát, pedig csodaszép képet rejthet, ami így mégsem lesz tökéletes. Zavarja a látványt, így a hozzá kapcsolódó érzést is, egyetlen rész hiánya. Persze tudni kell elengedni dolgokat a tervezés, szervezkedés során, főleg olyanokat, amik rajtatok kívül állnak, mert a házasságkötés tulajdonképpen kezdete valaminek, nem ez a végcél. Fontosabb arra koncentrálni, hogy maga a házasság legyen majd szuper. A házasságkötés egy állomás ebben, ahol az az igazán fontos, hogy egymásra hangolódjatok és egymásra figyelve, közösen éljétek meg a csodás perceket. Ezen a téren tekinthetjük ezt egy főpróbának is, hogy maga a házasság milyen lesz, az meg már végképp rajtatok áll, nem pedig az esküvő napjának sikerén. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne tennénk meg mindent annak sikerérét, sőt… Ezért is jó, ha esküvőszervezővel dolgoztok, hogy az energiátok, figyelmetek ne a szervezési feladatokra menjen el, hanem az igazán fontos dolgokra.

JELMONDATUNK:

Nem ismerünk lehetetlent, fokozottan izgatottak leszünk, ha különleges esküvő szervezésére kértek fel bennünket. Nem azokat az okokat keressük, hogy mit miért nem lehet megoldani, hanem azokat a megoldásokat kutatjuk, amivel megvalósítható egy álom.

Sokat dolgoztunk és dolgozunk azon,

hogy folyamatosan magas szintű szolgáltatással tudjunk benneteket segíteni életetek egyik legszebb eseményének a tervezésében, szervezésében, és ha igénylitek, lebonyolításában is. A hosszú évek alatt mi megfizettük a tanulópénzt, hogy Nektek már ne kelljen, ezért ti hátra dőlhettek, mi kézben tartunk mindent. Ezáltal egységes arculata lesz az esküvőtöknek, ami rátok lesz „szabva”, amitől igazán pazar lesz a látvány és fantasztikus az érzelmi környezet is. Ennek köszönhetően az idegeskedést hátra is hagyhatjátok, és nyugodtan, csak egymásra koncentrálva készülhettek életetek egyik legszebb napjára.

Sokszor hallottuk pároktól az esküvő közeledtével,

hogy már alig várják, hogy túl legyenek az esküvőjükön. Hogy mi volt közös ezekben a párokban? Az hogy nem dolgoztak együtt esküvőszervezővel. Ennek a mondatnak nem lenne szabad elhangoznia és ennek az érzésnek nem lenne szabad jelen lennie az esküvő közeledtével. Egy jó féle izgatottságnak kellene belengenie a szervezés napjait és idegeskedés helyett, az örömnek kellene útitársaitokká szegődnie, ezen a hosszú és göröngyös úton.

Minél nagyobb részt engedtek az esküvőszervezőnek, annál több terhet tud levenni a vállatokról, annál felszabadultabb lesz a készülődés, de maga a nagy nap is.

Mi az, amiben segíteni tudunk?

Nagyon sokrétű egy szervezői feladatkör, de amiben ti igénylitek, abban maximálisan ott leszünk mellettetek.

  • Tanácsadás
  • Teljes esküvőszervezés
  • Nagy napi koordináció

Lehetőség van csomagajánlatban kérni ezeket, akár mindhárom csomagot együtt, vagy külön-külön, de lehetőség van azokból csak bizonyos elemek kiválasztására is.

Esküvőszervezés

Hogyan dolgozunk Mi?

Az esküvők világában nagyon fontos a személyes találkozó, úgy tudja az adott szolgáltató felmérni a pontos igényeket, úgy tud benneteket megismerni, ami alapján még inkább a ti személyiségetekhez tudja igazítani az adott szolgáltatást. Így van ez az esküvőszervezés világában is. Ehhez mi is ragaszkodunk, mert valóban fontos ez, fontos mindkét félnek látnia, hogy egymásra tudnak-e hangolódni egy hosszabb folyamat során is, ahol fontos és megismételhetetlen a végeredmény, valamint nagyon fontos a bizalom is. Anélkül ez talán nem is működik igazán, csak maximum gépiesen, ami nem lesz tökéletes.

Ezek miatt mindenképp ragaszkodunk a személyes találkozóhoz, vagy videó chathez, ami nálunk első alkalommal ingyenes, és ami egy igényfelmérést takar. Ez egy kötetlen, oldott elbeszélgetés, ahol általában annak a felmérése történik, hogy miben tudunk nektek segíteni, mire lenne szükségetek. Természetesen, ha már tudjátok mit szeretnétek, egy lépéssel előrébb jártok, akkor az első alkalommal tanácsadás is történhet, ha arra van igényetek. Ennek már van költsége, amit a csomagajánlatoknál találtok. Ezt követően a megbeszéltek alapján haladunk tovább, ami minden párnál egy picit más és más lehet, a személyes igényekhez igazodik és ahol több opció is a rendelkezésetekre áll. Ezeket részleteiben szintén a csomagajánlatainkban találjátok.

Mit kínálunk?

CSOMAGAJÁNLATAINK

Az átláthatóság, nyomon követhetőség és magas minőség érdekében fix árakkal és nem jutalékos rendszerben dolgozunk. Így tiszták a feladatkörök, azok nem keverednek és ti is pontosabban látjátok, hogy mit várhattok el tőlünk.

A csomagajánlatokon kívül van lehetőségetek csak bizonyos szolgáltatásokat vagy elemeket igénybe venni, ezek ismeretében erre személyre szabott kalkulációt készítünk nektek. Ha csak a szervezési menetrendre és a forgatókönyv összeállításra tartotok igényt, azt fix áron készítjük el nektek, előzetes egyeztetést, megbeszélést követően, aminek a költsége 32.000,- forint.

Amennyiben a happy és a wow csomagot együttesen választjátok, akkor 15% kedvezményt biztosítunk számotokra és ebben az esetben a tanácsadás ingyenes, benne van a dupla csomagban.

Minden csomagtól függetlenül lehetőség van egy kötetlen „teadélutánra”, egy kellemes környezetben, amit mi biztosítunk, hogy egy nap kényeztetésben legyen részetek, miközben minden részlet a helyére kerül. Itt a szolgáltatóitokkal együttesen találkozhattok, hogy mindent átbeszéljünk közösen, hogy abban az esetben is gördülékeny legyen a nagy nap, ha nincs aznapi koordináció, hanem ti felügyelitek a folyamatokat. Ezzel nagyon sok feszültséget és félreértést elkerülhettek, a szolgáltatók is megismerik egymást. Megbeszélhetik az egymást érintő kérdéseket, hogy nektek ne „közvetítőként” kelljen ebben részt venni. Amiről nem gondolnátok, hogy fontos lehet, itt az is előkerül, így biztosan nem marad ki semmi a nagy napon. Amíg a szolgáltatók egyeztetnek, ti ellazulhattok, illetve minden apró kérdést, ami a saját szervezésetek során került elő, megbeszélhetünk. Próba sminket, frizurát kaptok és vagy a saját ruhátokban, vagy ha az meglepetés lesz a vőlegénynek, akkor egy kiválasztott ruhában főpróbát tarthattok. Ez segít oldódni és a jogos, de orvosolható izgalmakat is szuperül „kezeli”. Ez lehet barátnős program is, addig a vőlegény és barátai is jól szórakozhatnak, ami szintén a teadélután része. Így mindkét fél kellemesen és hasznosan tölti el ezt a napot és nem feszültségekkel teli, hanem élménydús lesz az ilyen főpróba. Persze finom falatok és egy pohár pezsgő is a kényeztetés részét képezi, illetve további meglepetésben lehet része a pár mindkét tagjának. A részletekért és az erre vonatkozó árajánlatért keressetek bennünket bizalommal. Ha LÁNY- vagy LEGÉNYBÚCSÚ kapcsán vennétek igénybe a segítségünket, abban is örömmel állunk a rendelkezésetekre. Itt szintén egyedi ajánlat készül a részletek ismeretében.

Szolgáltatásaink

RendezvénySZERVEZÉS

Mi tartozik ide?

  • Céges rendezvények
  • Konferenciák
  • Bankettek
  • Arany és ezüst lakodalmak
  • Szülinapi és babaváró partyk
  • Karácsonyi estek, jótékonysági és kulturális estek
  • Csapatépítők
  • Workshopok, stb…

Minden rendezvénynek megvan a maga sajátossága, amitől igazán azzá válik, amivé szeretnénk.

Ha ezekre a sajátosságokra odafigyelünk, akkor tudunk igazán kiemelkedőt alkotni. A legfontosabb ezeknek a rendezvényeknek a célja, legfőképpen erre kell fókuszálni és e köré építeni a szervezést.  Általában két fő alappillér van, a helyszín és a catering. Persze ezek mellett sok minden szükséges még ahhoz, hogy egy rendezvény sikeres legyen. Fontos a környezet, a célcsoport ismerete a dekoráció, a hangosítás, a programok, az utaztatás és szállások, kiadványok, a fények és szintén fontos a szolgáltatók összehangolása. Ha megfelelő tartalommal tudjuk megtölteni ezeket a rendezvényeket, akkor elérik a céljukat. Figyeljünk ezekre az oda-vissza hatásokra, a súlypontokra és minden rendben lesz.
Legyen szó szakmai programról vagy éppen családi rendezvényről, mindezeket örömmel vállaljuk és precízen szervezzük.
Kérj személyre szabott ajánlatot.

Kapcsolat

Ezeken az elérhetőségeken tudsz
kapcsolatba lépni velünk:

Papp Andi

06 70 947 0977

Mikor érdemes az esküvőszervezőt megkeresni? Ha azt szeretnétek, hogy minden szempontból egy kerek egész legyen az esküvőtök, és arra nyugodtan, könnyedén szeretnétek felkészülni, nem szeretnétek elveszni az útvesztőben, mert se időtök, se energiátok nincs a fölösleges körökre, akkor minél előbb érdemes felvenni a kapcsolatot egy szervezővel. Ő már az első pillanattól kezdve hasznos tanácsokkal lát el benneteket, ami mellett ti magatok is megszervezhetitek az esküvőt, ha ezt szeretnétek, de akár a szervezésben is komoly segítségetek lehet egy tapasztalt társ. Ti (többnyire) az elsőt szervezitek, mi már több esküvőn tapasztaltunk, így biztos támaszt tudunk nyújtani számotokra, bármilyen szinten is vennétek igénybe a szolgáltatásainkat.

Keresed az irányt? Egyedi, utánozhatatlan esküvőt szeretnél? Nem tudod hol fogj hozzá a szervezéshez? Keress minket és beszélgessünk a terveitekről. Számunkra öröm, nektek segítség egy személyes találkozó.

© 2021 WEDDINGS OF WONDER | Minden jog fenntartva.